2013. március 3., vasárnap

Húspástétom

Igaz, hogy itt a tavasz, és közben ez egy finom téli vacsorának való, de sebaj! 
Frissen sült házi kenyérrel a legfinomabb!
Felvágottak, szalámik kiváló alternatívája.



Hozzávalók:

  • 1,30 kg sertéshús (comb, lapocka)
  • 4 fej vöröshagyma
  • 1 fej fokhagyma
  • 4 teáskanál só
  • 2 teáskanál őrölt kömény
  • egy kevés frissen őrölt bors
  • 0,5 kg mangalica zsír
  • 1 dl víz

  • 1 nagy csokor petrezselyem

A húst felkockázzuk. Nem kell túl apróra, 5x5 cm kábé. 
Egy fazékban, kevés zsíron több lépésben megpirítjuk a húst, hogy egy kis színt kapjon. Kivesszük a húsokat. A szeletelt hagymát és az egész gerezdekben hagyott fokhagymát is rádobjuk egy kevés zsírra és egy kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a köményt, sót, borsot, a húst, zsírt és végül a vizet.
Felforraljuk, majd mérsékelt tűzön gyöngyöző forrással kb. 5 órán!!! keresztül sütjük. Időnként megkeverjük. A vége felé sűrűbben, nehogy lekapjon! A hagymák teljesen eltűnnek a zsírban, a husi pedig rostjaira esik szét. Így nem kell aprítani a végén. Levesszük a tűzről, amikor egy kicsit hűlt, hozzáadjuk az aprított petrezselymet. Tálkákba, üvegekbe porciózzuk, mehet a hűtőbe.

Ez az 5 adag lett

Legközelebb vagy a hús mennyiségét venném le 1 kilóra, vagy 20-30 dekával emelném a zsír mennyiségét, hogy "lazább" legyen. Így nagyon "húspástétomos"! Bár így is ízlett!

1 megjegyzés:

LinkWithin